B.B. KING
One More Time Tour
Special Guest: Susan Tedeschi

2009. július 16. 19:30

Papp László Budapest Sportaréna

  Jegyárak:

Ülő:
7.900.-
10.400.-
13.200.-
15.800.-
20.000.-
26.300.-
31.400.-

 

A 14 Grammy díjjal, és még számtalan más díjjal és kitüntetéssel büszkélkedő B.B. King Július 16-án a Budapest Sportarénában kápráztatja el a blues rajongóit.
A ’90-es, ’80-as, ’70-es, ’60-as és az ’50-es években is csak egyetlen királya volt a bluesnak,  a mindenki által B.B. Kingként ismert Riley B. King.
B.B. ’40-es évek végétől kezdett el lemezeteket készíteni. Azóta több mint 50 albuma jelent meg, melyeknek túlnyomó többsége klasszikus blues, mint az 1965-ben megjelent élő blues album a “Live At The Regal” és az 1976-os Bobby Blue Blanddel való együttműködés eredményeképpen létrejött "Together For The First Time".
Az évek előrehaladtával B.B.–nek két dala is az R&B lista élére tudott törni, az 1951-es "Three O'Clock Blues és az 1952-es "You Don't Know Me". Négy száma pedig második helyig jutott ugyanezen a listán. 1953-ban a "Please Love Me", 1954-ben a "You Upset Me Baby", 1960-ban a "Sweet Sixteen, Part I", és 1966-ban a "Don't Answer The Door, Part I"című dalok. B.B. legsikeresebb crossover dala, az 1970-es "The Thrill Is Gone", a pop lista 15.helyéig jutott.

BBLivehires.jpgB.B. King zenéje azonban nem rádióbarát, mint ahogy az egész blues stílus sem az. Klasszikus dalai, mint a "Payin' The Cost To Be The Boss", "Caldonia", " How Blue Can You Get", "Everyday I Have The Blues", és a "Why I Sing The Blues" koncertekre (és a rajongóknak) való.

Riley B. King 1925. szeptember 16-án született egy Itta Bene nevű gyapotültetvényen, Mississippi államban. Sokszor a templom sarkában játszott, tíz centekért és néha szombat esténként akár 4 városban is fellépett. Gitárjával és 2,5 dollárral a zsebében stoppolt Észak - Memphisbe, Tennessee államba, ahol 1947-ben próbálta megkezdeni zenei karrierjét. Memphis volt az a város, ami minden fontos déli zenésznek otthont adott, és ami támogatta azt a nagy és versengő zenei közösséget, ahol szinte minden fekete zenei stílus megtalálható volt.

B.B. unokatestvérénél, Bukka White-nál maradt és tanult, aki az egyik legismertebb vidéki blues előadó volt a maga idejében.
B.B. zenei karrierjében az első áttörés 1948-ban volt, amikor fellépett Sonny Boy Williamson radióműsorában. Ez állandó fellépési lehetőséget eredményezett számára a Sixteenth Avenue Grillben és később egy tíz perces saját blokkot a WDIA rádióban. A „King’s Spot” olyan sikeres lett, hogy meghosszabították a műsoridejét és a „Sepia Swing Club” nevet kapta. Ezek után B.B.-nek kellett egy jól hangzó rádiós név. Kezdetben a Beale Street Blues Boy nevet használta, melyet aztán Blues Boy King-re rövidített, amiből végül megszületett a legendás B.B. King művésznév.

AZ ’50-es évek küzepén B.B egyik arkansasi fellépésén néhány rajongó verekedésbe keveredett és fellöktek egy kerozinos hordót. Az egész épület leégett. B.B.-nek sikerült kimenekülnie, de később észre vette, hogy 30 dollárt érő gitárja bennmaradt. Visszarohant érte és kis híján bennégett ő is. Később kiderült, hogy a verekedés egy Lucille nevű nő miatt kezdődött – és ettől a naptól kezdve B.B. gitárjait Lucille-nek hívja.

"Three O'Clock Blues" című slágerének megjelenése után nem sokkal B.B. országos turnéra indult  és évi 275 koncertetnél azóta sem játszott kevesebbet. 1956-ban elképesztő mennyiségű fellépést, 342 koncertet csináltak bandájával kisvárosi kávézókban, tánctermekben, jazz klubokban, koncerttermekben, hotelekben és útszéli csehókban. Enne a kitartásnak is köszönhető, hogy B.B. az elmúlt 40 év legismertebb blues zenésze lett.B.B. technikája mindemellett elég komplex, mely olyan finomságokból áll össze, mint a hangos akkordozás által meg-megszakított szólisztikus témák, az elegáns vibrátók, vagy a jellegzetes nyújtások. A mai rock gitárjáték technikája nagyban köszönhető a B.B. által teremtett hagyománynak.
BB_King_hires.jpg

A seregben B.B. megismerte Charlie Christian és T-Bone Walker zenéjét. „Egy elektromos gitárt hallottam, amin nem spirituálét játszottak.”, emlékszik vissza B.B. King. „T-Bone Walker játszotta a „Stormy Sunday”-t. Azt hiszem ez volt a legszebb hang amit valaha hallottam. Ez volt az, ami igazán a blues útjára vitt.”
Az évek múlásával B.B. kifejlesztette a világ legkönnyebben felismerhető gitár stílusát. Hatott rá Lonnie Johnson, Blind Lemon Jefferson, T-Bone Walker és és persze mások is, melynek eredményeként megszületett az a precíz, énekszerű húrnyújtási technika és vibrátó, ami mai napig a rockgitárosok kézikönyvének elengedhetetlen része. B.B. különleges játékstílusa ezreknek volt a példaképe – olyanoknak is, mint Eric Clapton, George Harrisson, vagy Jeff Becknek.

B.B. keverte a tradicionális bluest, a jazzt, a swinget és a pop zenét, amivel sikerült kialakítania egy teljesen egyedi hangzást. Az énekstílusa, gitárjátékához hasonlóan nagyon melodikus. „Amikor éneklek, akkor a fejemben játszom. Abban a percben, amikor abbahagyom az éneklést, Lucille-en(a gitárja) való játékommal kezdek el énekelni.”

„Azon dolgozom, hogy az embereknek (fehér, fekete, barna, sárga, gazdag, szegény) megmutassam egymás testvérei vagyunk és azt, hogy a blues közös.”
„A saját tapasztalatomból tudom, hogy követni kell az érzéseinket, hinnünk kell bennük. Kitalálni, mit is akarunk és azt meg is valósítani, gyakorolni nap, mint nap; és tartani magunkat az elhatározáshoz minden nehézség árán is.”

„Én én vagyok, és a blues, amit a legjobban csinálok.”

Ha Frank Sinatra lehet a legjobb a saját terültén, Nat King Cole az övén, Bach és Beethoven pedig szintúgy, akkor miért is ne lehetnék én is nagyszerű és ismert a bluesban? ” mondta B.B. a Time magazinnal 1969-ben.

1969-ben a Rolling Stones felkérte, hogy 18 amerikai koncertjén legyen B.B. és bandája az előzenekar. Ike és Tina Turner szintén 18 bulin játszottak. B.B. ekkor lépett fel először a Johnny Carson The Tonight Show-jában is, ahol később többször is szerepelt. 1970-ben a Las Vegas-i Caesar Palaceban játszott, valamint New Yorkban a  Royal Boxban és az „Ed Sullivan Show-ban.” is ekkor mutatkozott be.

A’70-es évek elején a nagy jazz fesztiválok mellett turnézott Ghánában, Lagosban és Csádban is. 1989-ben Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Franciaországban, NSZK-ban, Hollandiában és Írországban játszott 3 hónapon keresztül a U2 vendégeként.

1990-ben King és Ray Charles voltak a húzónevek a Philip Morris Superband, öt kontinensen átívelő turnéjában. A koncertkörút utolsó koncertje felvételre is került Live at The Apollo címmel. 1991-ben újra megszervezték a Philip Morris Superband turnét – ezúttal Diane Reeves-szel játszott közözsen B.B..

1991-ben King részt vett a gitár legendák koncertjén Sevillában, ahol gyakorlatilag a világ  összes nagy gitárosa színpadra lépett .

3 platina és a 2 aranylemez ténye szinte eltörpül amellett, hogy 14 Grammy díjat és olyan kitüntetéseket is magáénak tudhat a zenész, mint a Bush elnök által 1990-ben átadott „Presidental Medal of Arts”.
bbking.jpg

Nem kell blues rajongónak lenni ahhoz, hogy B.B. Kingbe botoljunk. Még a blues világától teljesen távol állók is legalább hallottak az Eric Claptonnal közösen készített „Riding With the King” című, 2000-ben megjelent lemezről, vagy legalább látta az ugyanezt a címet viselő számhoz készült klipet. Szintúgy nem csak a vizuális élmény miatt kasszasikert produkáló Blues Brothers 2000 című film sikeréhez is hozzájárult szereplésével a blues királya.

Az a tény, hogy B.B. már negyed századdal ezelőtt bekerült a Blues Foundation hírességek csarnokába, majd 3 évre rá a Rock and Roll Hall of Fame-be arra enged minket következtetni, mint a koncertkörút címe is. A „One More Time” turné valószínűleg az utolsó alkalom lesz az európai és a magyar koncertközönségnek, hogy láthassa a legendát. Ezt az is valószínűsíti, hogy 2006-ban már elvileg csinált egy európai búcsútúrnét. Kevesen mondhatják el magukról, hogy még életükben múzeumot emelnek a nevükkel. B.B. Kingnek még ez is sikerült, hiszen tavaly nyitotta meg kapuit a B.B. King Museum and Delta Interpretive Center a Missisippi állambéli Indianola városban.

Bár reméljük sok évet megél még a blues „nagyöregje” és visszatér majd hozzánk, de a turnézás terheit  84-hez közel is csodaszámba megy, ha valaki bevállalja, nem hogy ennél idősebb korban.

 

B.B. KING DÍJAK ÉS SZEREPLÉSEK



TISZTELETBELI DOKTORÁTUSOK

2007    Brown Egyetem (Providence) (D. Music)
2001   Mississippi Valley State (Greenville) (D. Music)                                       

1990    Rhodes Főiskola (Memphis) (D. Fine Arts)
1982    Berklee Főiskola of Music (Boston) (D. Music)
1977    Yale Egyetem (D. Music)
1973    Tougaloo Főiskola (Mississippi) (L.H.D)

ARANYLEMEZEK

1998    Best of B.B. King (kiadva 1973)
1998    Deuces Wild (kiadva 1997)

PLATINALEMEZEK

2000   Deuces Wild (kiadva 1997)
2000    Riding With The King (B.B. King és Eric Clapton, kiadva 2000)
1997    Best of B.B. King (kiadva 1973)

MTV VIDEO MUSIC AWARDS

1988/89    Legjobb videóklip a Rattle & Hum című U2-ról szóló dokumentumfilmből, "When Love Comes To Town"  U2 és B.B. King

GRAMMY DÍJAK

2005  Legjobb Tradicionális Blues Album “80”
2002  Legjobb Pop hangszeres közreműködő “Auld Lang Syne”
2002  Legjobb Tradicionális Blues Album  “A Christmas Celebration of Hope”
2000    Legjobb Pop együttműködés “Is You Is, or Is You Ain’t (My Baby)” (Dr. John-nal)
2000    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel Riding With the King  (Eric Clapton-nal)
1999    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel, Blues on the Bayou
1996    Legjobb Rock Hangszeres Előadás, "SRV Shuffle" (közreműködők Eric Clapton, Jimmie Vaughan, Robert Cray, Bonnie      Raitt, Buddy     Guy, Dr. John és Art Neville) A Tribute to Stevie Ray Vaughan-ből
1993    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel , Blues Summit
1991    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel , Live at the Apollo
1990    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel , Live at San Quentin
1985    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel , “My Guitar Sings the Blues”, egy felvétel a Six Silver Strings-ból
1983    Legjobb Tradicionális Blues Felvétel , Blues & Jazz
1981    Legjobb Népi vagy Tradicionális Felvétel, There Must Be A Better World Somewhere
1970    Legjobb Rhythm & Blues Férfi Ének Előadás , "The Thrill Is Gone"

FILMBÉLI SZEREPLÉSEK

IMAX - All Access
Blues Brothers 2000
Shake, Rattle & Roll
When We Were Kings
Heart & Souls
The Bluesman
Run of Hearts
Spies Like Us

ÉLETRAJZ

1980    The Arrival of B.B. King(B.B. King érkezése):  hitelesített életrajz Charles Sawyer tollából

VIDEOGRÁFIÁK

Live By Request (2003)
Pavarotti & Friends (1999)
A Tribute to Stevie Ray Vaughan (1997)
An Evening With B.B. King – BET Jazz Channel
B.B. King and Friends - A Night of Red Hot Blues
Blues Summit Concert (1995)
Live at Nicks (1983)
Live at the Apollo (1992)
Live from Atlantic City (1990)
Live in Africa
Bluesmasters - The Essential History of the Blues, Vol. 2
Bluesland
International Blues Festival (1975)
James Brown and His Very Special Guest B.B. King (1983)
Rhythm Country & Blues
Yackety Yack, Take It Back

HÍRESSÉGEK CSARNOKA


1999    N.A.A.C.P. Image Awards Hall of Fame
1995    Performance Magazine touring Hall of Fame
1987    Rock & and Roll Hall of Fame
1980    Blues Foundation Hall of Fame

ÉLETMŰDÍJAK

2001    Congress of Racial Equality (CORE)
1998    MOBO Awards (London) Lifetime Achievement Award
1997    The Blues Foundation Lifetime Achievement Award
1991    The Orville H. Gibson Lifetime Achievement Award (Gibson Guitar)
1990    Songwriters' Hall of Fame, Lifetime Achievement Award
1987    Grammy Awards Lifetime Achievement Award

HONORARIUMOK

2006    Presidential Medal of Freedom2004   Polar Music Award – presented by King & Queen of Sweden2004   Golden Plate Achievement Award – presented by Mayor of Chicago
1995    Kennedy Center Honors
1991    National Award of Distinction - University of Mississippi
1991    National Heritage Fellowship - National Endowment of the Arts
1990    Presidential Medal of the Arts, presented by President George Bush
Founding Member, John F. Kennedy Performing Arts Center
Co-founder, Foundation for the Advancement of Inmate Recreation and Rehabilitation (F.A.I.R.R.)




SUSAN TEDESCHI

 

Susan Tedeschi olyan nevek előtt lépett már fel, mint John Mellencamp, Buddy Guy, The Allman Brothers, vagy éppen 2003-ban a Rolling Stones. A háromszoros Grammy jelölt énekesnő most B.B. King budapesti koncertjét vezeti fel lélegzetelállító előadásával.

susantedeschi2.jpgÚgy gondolom fontos, hogy folyamatosan új dolgokat tanuljunk és próbáljunk ki tekintet nélkül arra, hogy mennyi idősek vagyunk, vagy hogy hány lemezt csináltunk. Sokszor az emberek amellett maradnak ami működik nekik, de szerintem mindig nyitott szemmel kell járni és felkészültnek kell lennünk az új helyzetekre.” -mondja Susan Tedeschi.

Susan Tedeschi első fellépését 5 évesen egy Broadway musicalben élvezhette a közönség. Korai zenei fejlődését édesapja lemezei és katolikus neveltetéséből adódóan, a kórusbéli szereplések határozták meg. Elsősorban az afro-amerikai templomi kórusokat látogatta a kicsi Susan, mivel úgy gondolta itt „kevésbé visszafogottak és sokkal inkább isten ünnepléséről szól az éneklés”.

13 éves kora óta szerepelt zenekarokban és 18 évesen alapította első saját zenekarát. Zeneszerzői és előadói diplomát szerzett a Berklee College of Music intézményében. Tanulmányai mellett zenei fejlődését más is meghatározta akkoriban. Rengeteg blues és country zenésszel találkozott a bostoni zenei színtéren, akikkel a közös jammelés nagyon komoly hatást jelentett Susan későbbi zenéjére. 1994-ben alapította meg a Susan Tedeschi Bandet, mellyel a mai napig fellép és készíti a lemezeit. susantedeschi3.gif

Az 1998-as áttörést hozó Just Won't Burn című album óta a tehetséges zenész elképesztő sikerre tett szert nemcsak énekesként, hanem mint lenyűgöző gitáros és dalszerző is. Az Amerikában több, mint 500.000 példányban eladott albumnak köszönhetően Susan Tedeschi óriási és egyben nagyon hűséges rajongótáborra tett szert. Ezt azzal a kiemelkedő képességével sikerült bebiztosítania, amivel egybeolvasztja a bluest, a rockot, az R&B-t, a folkot és a gospelt egy teljesen egyedi stílussá. Az énekesnő anélkül táplálkozik a felsorolt zenei gyökerekből, hogy szolgamód követné azokat.

2008-ban jelent meg a Back to the River című album, amin Susan Tedeschi óriási zenei fejlődést mutat. „Nagyon keményen dolgoztam a lemezen”-mondja-”Nagyon izgatott vagyok az új anyag miatt és alig várom hogy az emberek hallják.” Susan így folytatja: „Az emberek régóta várnak tőlem új dalokat, szóval már előre örülök a turnézásnak és annak hogy ezeket a számokat annyi emberhez juttathatom el, amennyinek csak lehet.”

 

További info:
Hivatalos honlap
 

 

AKTUÁLIS :: CÉGINFÓ :: GALÉRIA :: SZPONZORÁCIÓ :: SAJTÓ :: KONTAKT :: SZÍNPAD :: CD :: KÖNYV :: JEGYRENDELÉS

(C)2003. ShowTime Budapest.

 


online jegyrendelés


ALEXANDROV - Az Orosz Hadsereg Akadémiai Alexandrov ének- és tánckara
online jegyrendelés ->

 


JERRY LEE LEWIS - Elhalasztva! Új időpont: október 31.
online jegyrendelés ->

 


JOE SATRIANI - European Tour 2010
online jegyrendelés ->

 


HARLEM GOSPEL SINGERS - Starring with Queen Esther Marrow Touching Spirit Tour
online jegyrendelés ->

 

2010-ben megrendezett koncertek:


SEAL
Expo Center Pécs - Szabadtéri Színpad
2010. július 13.
 


ROD STEWART
Felvonulás tér
2010. június 26.
 


PAUL ANKA
Papp László Budapest Sportaréna
2010. június 03.
 


JEAN MICHEL JARRE
Papp László Budapest Sportaréna
2010. május 24.
 


GHYMES
Debrecen - Főnix Csarnok
2010. március 15.
 

GHYMES
Papp László Budapest Sportaréna
2010. március 14.
 

GHYMES
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
2010. március 13.
 


ABBA - THE SHOW
Debrecen - Főnix Csarnok
2010. február 14.
 


ABBA - THE SHOW
Papp László Budapest Sportaréna
2010. február 13.
 


CHRIS REA
Papp László Budapest Sportaréna
2010. február 04.
 


COTTON CLUB SINGERS
Papp László Budapest Sportaréna
2010. január 09.
 

2009-ban megrendezett koncertek:


TÁTRAI BAND
Papp László Budapest Sportaréna
2009. december 18.
 


AIR
Petőfi Csarnok
2009. december 13.
 


HOBO
Millenáris Fogadó
2009. december 05.
 


EROS RAMAZZOTTI
Papp László Budapest Sportaréna
2009. november 03.
 


ZZ TOP
Papp László Budapest Sportaréna
2009. október 15.
 


LEONARD COHEN
Papp László Budapest Sportaréna
2009. augusztus 31.
 


GEORGE BENSON
Papp László Budapest Sportaréna
2009. július 22.
 


B.B. KING
Papp László Budapest Sportaréna
2009. július 16.
 


DREAM THEATER
Papp László Budapest Sportaréna
2009. július 01.
 


SIMPLY RED
Felvonulás tér
2009. június 27.
 


TARJA
Petőfi Csarnok
2009. június 20.
 


SENSATION
Papp László Budapest Sportaréna
2009. május 16.
 


PINK
Papp László Budapest Sportaréna
2009. március 24.
 


ABBA - THE SHOW
Papp László Budapest Sportaréna
2009. február 10-10.
 


DIANA: A CELEBRATION - A Kiállítás
Károlyi-Csekonics Rezidencia
2009. január 31-31.
 


GHYMES
Papp László Budapest Sportaréna
2009. január 10.
 

2008-ban megrendezett koncertek:

HARLEM GOSPEL SINGERS
Papp László Budapest Sportaréna
2008. december 14.
 

HOBO BLUES BAND
Papp László Budapest Sportaréna
2008. szeptember 27.
 

SNOOP DOGG
Papp László Budapest Sportaréna
2008. szeptember 10.
 

PAUL ANKA
Papp László Budapest Sportaréna
2008. augusztus 05.
 

SEAL
SYMA Sport - és Rendezvényközpont "A"
2008. július 15.
 

SANTANA
Felvonulás tér
2008. június 28.
 

VAYA CON DIOS
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2008. június 08.
 

SENSATION
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

FEDDE LE GRAND
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

MAURO PICOTTO
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

PAUL OAKENFOLD
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

SANDER KLEINENBERG
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

SEBASTIAN INGROSSO
Papp László Budapest Sportaréna
2008. május 03.
 

CARMEN
Papp László Budapest Sportaréna
2008. április 23.
 

STOMP
Papp László Budapest Sportaréna
2008. április 01-06.
 

CHRIS REA
Papp László Budapest Sportaréna
2008. március 03.